Felvételek érkeztek: lecsaptak az orosz "Hurrikán" rakéta-sorozatvetők
A Reuters és a török Anadolu hírügynökség osztotta meg Oroszország védelmi minisztériumának felvételeit, amelyeken az orosz haderő tüzérségének akciója látható.
A Reuters és a török Anadolu hírügynökség osztotta meg Oroszország védelmi minisztériumának felvételeit, amelyeken az orosz haderő tüzérségének akciója látható.
Az elmúlt hetekben több hír is érkezett arról, hogy Oroszország összevonja a haderejét egy átfogó támadáshoz az ukrán védelmi állások ellen. Kijev komoly előkészületeket tesz a potenciális offenzíva elhárítására.
A Reuters és a Viral Press ma osztotta meg a felvételeket az orosz tüzérségi egységek egyik, pár nappal ezelőtti támadásáról, amely során BM-27 Uragan rakéta-sorozatvetőkkel támadtak az ukrán állásokra, veszteségeket okozva a személyi és a fegyverállományban is.
Az ukrán és nyugati médiában is egyre több cikket, elemzést lehetett olvasni az elmúlt hetekben arról, hogy az orosz haderő egy átfogó, mindent elsöprő offenzívára készül a nyáron, melynek célja lehet akár az is, hogy térdre kényszerítsék az ukrán haderőt és elérjék a végső győzelmet. Kijev erői már Szumit, Odesszát, Harkivet erődítik. Moszkva vezetői két év elteltével először nyílt háborúról beszélnek és állítólag több mint 100 ezer katonát készítenek elő az offenzívához, sőt, még az sem kizárható, hogy hamarosan újabb mozgósítás lesz. Mivel az inváziós irányok vélhetően még a tervezőasztalon vannak, nehéz jósolni bármit arról, hogy mennyire lesz eredményes az orosz „nyári hadjárat.” Az viszont biztos, hogy ha így haladnak a dolgok, egy olyan időszakban indulhat meg a támadás, amikor az ukrán hadsereg tényleg rossz állapotban van, így jó esélyekkel számíthatunk kisebb-nagyobb orosz sikerekre.
Kiadta napi jelentését a brit védelmi minisztérium hírszerzési osztálya. A frissen létrehozott orosz katonai körzetekről írnak.
A Viral Press és a Reuters osztotta meg az orosz védelmi minisztérium március 20-án közzétett felvételeit az orosz légierő helikopterének ukrán állások elleni csapásáról.
Úgy néz ki, az elmúlt napokban igencsak fokozódott az orosz Lancet-drónok aktivitása Ukrajnában: folyamatosan jönnek a felvételek arról, hogy az immár megnövelt hatótávolságú pilóta nélküli repülőgépek ukrán technikai eszközöket vadásznak. Legutóbb egy BM-21 Grad sorozatvető semmisült meg.
Rövid jelentést adott ma ki a brit védelmi minisztérium hírszerzési osztálya: a Donyeck megyében folyó harcokról írnak. Közben megemlítik: hiába a magas orosz veszteségek, az ukránok lőszer- és katonahiánya mellett egyre nehezebb lesz tartani a donbaszi állásaikat.
Ma hajnalban átfotó légitámadást indított az orosz haderő Kijev ellen: valószínűleg több tucat rakéta, nagy hatótávolságú kamikaze-drón csapódott be az ukrán fővárosban. Egyes források szerint hiperszonikus rakétákat is kilőttek az oroszok az ukrán településre.
Rövid videóban magyarázza el Nagy-Britannia védelmi minisztériuma, szerintük miért nem látjuk Ukrajnában éles bevetésen az orosz T-14 Armata harckocsikat, annak ellenére, hogy a platformot elvileg rendszeresítette már az orosz haderő.
Az orosz védelmi minisztérium kedden (március 19.) közzétett egy videót, amelyen egy T-72B3 harckocsit bevetése látható, az oroszok állítása szerint a Belgorodi régióban - számolt be a Reuters.
Jelentősen megerősítették az ukrán erők Odessza és Mikolaiv védelmét, tartva attól, hogy az orosz haderő a következő hónapokban újabb támadást kísérel majd meg, hogy elfoglalja a Fekete-tenger teljes partszakaszát – derül ki ez közösségi médiába feltöltött felvételekből.
Úgy tűnik, az orosz haderő már el tudja fogni az ukrán FPV-drónok és kezelőik közti videós összeköttetést, ami komoly előrelépést jelenthet a pilóta nélküli repülőgépek (UAV-k) elleni védekezésben. Az erről szóló videókat Rob Lee, az amerikai FPRI szenior elemzője osztotta meg.
Felderített, majd szétbombázott az orosz tüzérség egy improvizált ukrán forgószárnyas-támaszpontot Zaporizzsja megyében, az akció során legalább kettő Mi-8-as közepes többcélú katonai helikoptert likvidáltak.
Rövid kihagyás után ismét elkezdte feltölteni az orosz haderő fegyver- és lőszerkészleteit Észak-Korea – írja műholdfelvételeket elemezve az NK Pro és az Institute for Study of War.
Országos légiriadót fújtak ma Ukrajnában várható ellenséges bombázás miatt, minden nagyvárosban szólnak a légoltalmi szirénák.
Julian Röpcke, német OSINT-elemző, a Bild újságírója szerint az ukrán erők megszilárdították állásaikat Tonenke környékén, és sikeresen visszafoglalták a települést az orosz megszálló erőktől.
Valamikor a tavalyi év folyamán Oroszország is gyártani kezdte a korábban Irántól beszerzett Sahed-131 és Sahed-136 típusú kamikaze-drónokat, most először meg is mutatták a médiának az üzemet, ahol ezek az eszközök készülnek.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma kedden ismét elkészítette az orosz-ukrán háborúval foglalkozó szokásos napi jelentését, melyben ezúttal az orosz T-14 Armata harckocsikkal foglalkoztak.
A Luhanszk régióban található Kreminna térségében indult támadásra egy orosz gépesített egység a 60. ukrán dandár állásai ellen. Azonban hiába voltak felszerelve a legmodernebb orosz páncélosokkal, a támadás gyorsan elakadt.
A legutóbbi inflációs adat nehéz helyzetbe hozta a jegybankot.
A magyar boltok a kisebb kiszerelést forgalmazzák majd.
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli konfliktus legfontosabb híreivel.
A közel-keleti konfliktusra figyel a piac.
Több mint 20 százalékot emelkedett két nap alatt.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Eljött a kicsik ideje.